A Windows felhasználók körében egy igen gyorsan terjedő számítógépes vírus és egyben kártevőre figyelmeztetnek a szakemberek. A Guardicore Labs nevű kiberbiztonsági cég kutatói szerint a Purple Fox névre keresztelt kártevő a korábbinál sokkal hatékonyabb módszerrel – így pedig nagyobb sebességgel – fertőzi meg az érintett számítógépeket.
Purple Fox számítógépes vírus
A Purple Fox nevű vírus létezéséről már 2020 májusa óta tudnak a szakemberek, de az elmúlt két hónapban nyugtalanítóan sok gépet kezdett el támadni.
Forrás: hvg.hu | GuardiCore
Mit mondanak a szakértők
A kiberbiztonsági kutatók szerint a vírus most már a számítógépes hálózatok SMB-szolgáltatásain keresztül is fertőz. Ez egy olyan hálózati protokoll, ami lehetővé teszi a fájlok, nyomtatók és soros portok megosztását. Ez mellett a gyenge jelszavak is potenciális veszélyforrást jelentenek.
A rosszindulatú program Windowst futtató számítógépeket céloz meg, amely eddig nagyjából 2000 szervert ért el közel 90 ezer támadási kísérlettel. Így mindenki számára javasolt főként a járványhelyzet alatt megnövekedett számítógép és- laptop használat miatt a víruskereső és kártékony programok elleni védelmi szoftverek beszerzése, vagy azok licenceinek megújítása.
Erre lehetőséget nyújtanak a vírusirtó szoftverek, amelyet A-tól Z-ig megtekinthet és kiválaszthatja az Ön igényeinek leginkább megfelelőt! Amennyiben segítségre lenne szüksége a választásban, írjon nekünk kapcsolatfelvételi oldalunkon és készségesen megválaszoljuk minden kérdését!