Legális szoftverek másodkézből?

Igen, lehetséges a használatuk jogi és technikai szemszögből nézve egyaránt!

Hogyan lehetséges több tíz százalékot megspórolni szoftvereken?

Sok cég, vállalkozás és szervezet vonakodik a Microsoft és különféle termelői szoftverek beszerzésekor, mivel azok igen költségesek tudnak lenni. Új szoftver esetén ez valóban így van, ugyanakkor szeretnénk bemutatni egy, a közszférában ritkán ismert alternatívát: a használt szoftvereket!

Ezen megoldással ugyanis gyakran a gyártói (kereskedelmi/fogyasztói) ár többszörösét spórolhatja meg, miközben a szoftver teljes verzióját megkapja bármilyen funkcióbeli vagy használati időre vonatkozó korlátozás nélkül.

Ily módon az ingyenes licencelési tanácsadással és igényekre szabott konstrukcióval nem csupán időt és pénzt spórolhat, hanem jogilag is egy teljesen auditált, magyar nyelvű áfás számlával átadott szoftvert használhat.

mielőtt belevágnánk

6 fontos szempont használt szoftvervásárlás előtt

Szoftverek vásárlásán gondolkodik, vagy újabb verzióra cserélné jelenlegi szoftvereit – fontos tudnia viszont néhány, a használt szoftvereket érintő jogi szabályozásról.

1) Vonatkozó jogszabály, miszerint “a szoftverek szerzője nem tiltakozhat a használt licenceinek viszonteladása ellen, amelyek lehetővé teszik a későbbi jogos megszerzői számára az internetről letöltött programjainak további használatát. Az ilyen licencek alá tartozó számítógépi program példányának terjesztési joga az első eladáskor kimerül.” – Európai Bíróság által hozott ítélet a UsedSoft GmbH és Oracle International Corp. ügyben.

2) A fenti direktíva alapján tehát egy korábban megvásárolt szoftverlicenc korlátozás nélkül továbbértékesíthető, abban az esetben ha az örökös tulajdonú (határozatlan időre szól, nem pedig előfizetés).

3) Emellett feltétel az is, hogy a szoftvert először az EGT területén belül aktiválták, ami azért fontos, mivel az Európai Unió Bíróságának döntései csak a tagállamokban érvényesek.

4) Természetesen szempont még, hogy a licenc és szerződésbe foglalt minden díjat az első megszerző teljes mértékben kifizette. Ez értelemszerűen minden esetben teljesül, ennek ellenére vállalkozásunk és partnerünk hitelesíti a tényt az eredeti megrendelőlap, vagy teljesítésigazolás beazonosításával.

5) A volt felhasználó (és az őt megelőző minden felhasználó, ha volt ilyen) felhagyott a szoftver használatával, a licencelt példányokat törölte az eszközökről, megsemmisítette vagy máskülönben használhatatlanná tette – mindezt a szoftverek eladásakor írásban tanúsítja.

6) Végül pedig a tájékoztatás és felhasználás mértéke, mely szerint az előző licenctulajdonos és így a későbbi jogszerzők (akik megvásárolják a szoftverlicencet) ugyanazon használati jogosultsággal rendelkeznek, mint amely terjedelemre az eredeti tulajdonosnak is joga volt. Ez azt is jelenti, ha időközben például támogatási szerződés alatt frissítéseket és javításokat adtak ki a szoftverhez, azokat az új felhasználó ugyancsak megkapja.

Mit értünk új szoftver alatt?

Új szoftver az, amit közvetlen a gyártótól, vagy szerződött partnerein keresztül vásárolnak például szaküzletben dobozos (box) termékként, vagy online megrendelés esetén – egyedi szerződésbe foglalt – licenckulcs és letöltő link formájában. Az első eladás alkalmával tehát a szoftvert megvásárló személy vagy szervezet lesz a licenctulajdonos.

Példa: egy vállalkozás 40 eszközére vásárol Office terméket. Ezt megteheti szerződött partner vagy egy disztribútornál, vagy akár a Microsoft, mint gyártó oldalán.

Példa: egy intézmény 2000 eszközének hozzáférésére vásárol Server és CAL licenceket. Az intézmény ekkor valószínűbb, hogy a Microsoft-tal köt szerződést.

Új szoftver vásárlás
Szoftverek eladása - felesleges és redundáns szoftverek

Mitől lesz egy szoftver használt?

Egy szoftver akkor válik használt szoftvertermékké, ha a tulajdonosának korábbról már nem volt rá szüksége, ezért eladta valaki másnak. Nem számít, hogy ki a szoftver gyártója, mivel az EU-n belül forgalmazott örökös tulajdonú szoftverek mindegyikére ugyanazon irányelvek vonatkoznak.

Példa: egy kreatív média- és marketing csapat a felhőbe migrálja tevékenységét, ezért eladná 1 darab SharePoint Server 2019 termékét, és az ahhoz kapcsolódó 100 darab User CAL-t.

A szoftvertermékeket olyan vállalkozásoknak kínálhatják eladásra mint a Keyshop és partnerünk, vagy a hozzánk hasonló használt szoftverekre specializálódott szereplők. Ez mindkét fél számára kedvező – az eladó pénzt kap feleslegessé vált szoftvereiért, mi pedig alacsonyabb áron tudunk auditált szoftvereket kínálni ügyfeleink részére.

Mi a legfőbb előnye a használt szoftvereknek?

A használt szoftverek legfőbb előnye, hogy rengeteg költséget takaríthat meg velük. Ez hasonló más használt cikkekhez, amelyeket általában vásárolni szoktak. Használt autók, számítástechnikai eszközök, vagy akár ruhák – mindig olcsóbbak, mint az újak. A szoftverek esetében ugyanígy működik, azt leszámítva, hogy nem használódnak el.

A legfontosabb dolog, hogy nincs különbség az új és a használt szoftverek között, mivel funkciójában pontosan ugyanaz – egyszerűen csak sokkal alacsonyabb áron lehet hozzájutni.

Előnyök ha szoftvereit nálunk szerzi be:

  • óriási költségmegtakarítást érhet el – akár 60%-al alacsonyabb árak a normál gyártói/kereskedelmi árakhoz viszonyítva
  • eladói nyilatkozatot mellékelünk, amely tartalmazza az előző tulajdonos adatait és a programok eltávolításának tényét
  • licenclevél vagy elektronikus tanúsítványt kap, amely igazolja a szoftver eredetiségét és legális használatát
  • a megvásárolt termék korlátozás nélkül újratelepíthető és frissíthető annak életciklusa alatt
  • élethosszig tartó jogi garanciát vállalunk a szoftvertermékekre
  • ingyenes tanácsadást és segítséget nyújtunk

Vannak hátrányai a használt szoftvereknek?

Igen, van néhány – ezeket kétféle képpen vizsgáljuk. Egyrészt a korábban említett direktívára térünk ki és a szoftverek elérhetőségére, másrészt pedig a kétes eredetű vagy ismeretlen forrásból származó szoftverekre, ahol csupán egy termékkulcsot küldenek.

Gyártók próbálkozása a szoftvereik átvihetőségének megakadályozására

A szoftvergyártók korábban tiltották a licencek hordozhatóságát, ami ellentétes volt az EUB ítéletével. Mivel a gyártók ezt a „hordozhatóságot tiltó” politikát a szerződési feltételeikbe is belefoglalták (EULA), sokan – még most is – azt hiszik, hogy a megvásárolt szoftvereik átvihetősége nem lehetséges. Mivel azonban az uniós jog felülírja az engedélyezési feltételeket, a gyártók nem akadályozhatják meg a termékek jövőbeni értékesítését vagy átvihetőségét, ha egyszer már eladták őket.

Változások az ítélet után: egyre kevesebb örökös tulajdonú licenc

A 2012-ig húzódó döntés végül jó hatással volt a már kereskedelmi forgalomban lévő szoftverekre, mivel azok adás-vételét jogszerűvé tették a már korábban említett feltételek betartása mellett. Ezzel egyidőben ugyanakkor a legnagyobb gyártók szinte azonnali lépéseket eszközöltek, és részben vagy teljes egészében megszűntették az örökös tulajdonú szoftvertermékeik forgalmazását – magyarul áttértek előfizetéses üzleti modellre. Így tett például: az Adobe, Autodesk, Oracle, továbbá ha megfigyeli a Microsoft is ebbe az irányba halad (ők a Microsoft 365-öt népszerűsítik számos felületükön)

Ismeretlen forrásból származó termékek

Számtalan olyan kereskedő található meg az interneten, akik a Microsoft és más gyártók termékeinek legújabb verzióit is rendkívül alacsony áron kínálják. Az ilyen oldalakon történő vásárlás során viszont csak egy termékkulcsot és – jobb esetben – számlát csatolnak. Érdemes tudni, hogy az ehhez hasonló pár ezer forintos kulcsok nem biztosítják a szoftver törvényileg elfogadott jogszerű használatát. Tehát a kapott termékkulcs nem igazolja, hogy Ön rendelkezne a licenc tulajdonjogával, amely feljogosítja a szoftver használatára vagy átruházására.

Mit mond a média a szoftverek jogszerűségéről?

hvg.hu

Aki kétes forrásból származó programokat, illetve operációs rendszert használ, többféle veszélynek is kiteszi magát.

“..még mindig akadnak olyanok, akik innen-onnan beszerzett, feltört vagy kétes eredetű programokat, operációs rendszereket telepítenek a gépükre. Ez a gyakorlat azonban komoly veszélyeket is rejthet magában, és alaposan megkeserítheti azoknak az életét, akik pár tízezer forintot próbáltak ilyen módon megspórolni.

A kétes forrásból származó programok használata biztonsági szempontból nem sokban különbözik attól, mintha gyógyszertár helyett egy sötét kapualjban egy gyanús alaktól fogadnánk el mindenféle pirulákat..”

Tovább a teljes cikkre

portfolio.hu

Hivatalosan eladható a használt szoftver: milliókat spórolhatnak ezzel a cégek

“Kevesen tudják, hogy egyfajta holt tőkét jelentenek azok a szoftverlicencek, amelyekre már nincs szüksége egy cégnek, vagy akár soha nem is használta őket. Pedig az ilyen licencek a legtöbb esetben jogszerűen értékesíthetők.

Az Európai Unió államaiban legális a használt szoftverlicencek továbbértékesítése. Ennek a jogi alapját az úgynevezett „jogkimerülés elve” képezi, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a szerzői jog által védett áruk egy példányára vonatkozó kizárólagos terjesztési jog felhasználásra került, miután azt jogszerűen forgalomba hozták.”

Tovább a teljes cikkre

pcworld.hu

Tudtad? Szoftvert is vehetsz használtan!

“..amennyiben cégünk a legújabb, felhőalapú, előfizetéses rendszerű Microsoft Office 365-re váltana, korábban viszont több tucat (vagy több száz) Office 2010-licenc volt használatban, nagyszerű költségcsökkentő lépés lehet, ha ezeket az átállást követően valahogy el tudnánk adni.

Velük szemben állhatnak sokkal kisebb cégek, vállalkozók és magánszemélyek, akiknek nem kell a legújabb Word és Excel, de mindenképp szeretnének legálisan és olcsón szövegszerkesztőt és táblázatkezelőt venni. Itt lépnek a képbe a direkt ezzel foglalkozó közvetítőcégek, amelyek segítenek lebonyolítani a váltást, ellenőrzik az eladott programok eltávolítását a gépekről, majd természetesen elkezdik árulni az így megvett programokat saját hasznuk közbeiktatásával.”

Tovább a teljes cikkre

Transzparens tájékoztatás

A fenti cikkek semmilyen formában nem promótálják vállalkozásunk profilját, sőt, hozzánk hasonló tevékenységet folytató cégekre is bukkanhat – célunk a transzparens tájékoztatás a jogtiszta használt szoftverekről.

Általánosan javasolt a pár ezer forintos áron “újként” kínált Windows 10 és Microsoft Office termékek elkerülése, mivel azok vélhetően nem visszakövethető értékesítési csatornából származnak. Használt szoftver vásárlása során hozzávetőlegesen az eredeti ár 60%-át spórolhatja meg, minden más töredék áron hirdetett termék eredete megkérdőjelezhető már pusztán az ára miatt.

Amire érdemes figyelni

Néhány kereskedő egyszerűen az EUB ítéletére hivatkozva próbálja meggyőzni a látogatót a szoftverek jogszerűségéről, ezzel egyidőben az adott oldalon “új” állapotú a szoftvertermék, ráadásul aktiválási intervallumot is előírhatnak.

Ez több szempontból is érdekes: felesleges az irányelv közlése ha azt állítják új szoftverlicencet értékesítenek, arról nem is beszélve, hogy a licencet bármikor lehet aktiválni (nem pedig pl. 1 hónapon belül). Ezen felül ha a Microsoft vagy más gyártótól több száz licencet nevetségesen magas kedvezménnyel (90-95%) lehetne vásárolni, úgy egyáltalán nem lenne a használt szoftvereknek piaca.

Használt szoftvervásárlás négy egyszerű lépésben

Megrendelés

Projektjével kapcsolatban egyszerűen vegye fel velünk a kapcsolatot oldalunkon.

Kézbesítés

Licencét és a dokumentumokat pár órán, néhány esetben 1-2 napon belül e-mailben szállítjuk.

Letöltés

A programot a gyártó oldaláról, vagy a licenclevélben található hivatkozás által töltheti le.

Telepítés

A telepítés befejezése és a program aktiválását követően minden használatra kész!

Gyakran ismételt kérdések

A megrendelt termékekhez kapni fog egy:

  • magyar nyelvű fizetési bizonylatot (27% áfa tartalmú számla)
  • elektronikus tanúsítványt, amelyen a megrendelő (cég)neve szerepel, továbbá tartalmazza a termékek licenckulcsait és a telepítő fájlok beszerzéséhez vezető linket
  • eladói nyilatkozatot, ami igazolja, hogy az előző tulajdonos eltávolította a szoftvereket, és már nem használja azokat eszközein


A három dokumentum együttesen igazolja, hogy a jogszabály által előírt hiteles módon kerül átadásra a megvásárolt szoftvertermék.

Nincs információnk, hogy a használt szoftvereknek felhasználás, vagy funkcióbeli korlátja lenne. Így tehát nincs különbség a tőlünk vásárolt használt szoftver, és közvetlen a szoftvergyártó által értékesített új szoftverek között. A termékhez kiadott frissítést és biztonsági javítást ugyanúgy megkapja annak életciklusa alatt.

A szoftver, vagy a licencben foglalt egyes programok technikai háttere és azok teljesítménye nagymértékben függ a gyártó oldalán történő változásoktól (pl. kiadott frissítések), de ami a termék aktiválási állapotát illeti nincs semmilyen ok arra, hogy probléma merülne fel.

Tehát a szoftver eredeti telepítő fájlokkal történő installációját, és az előírásoknak megfelelő aktiválását követően nem indokolt, hogy az nem várt mód deaktiválódna. Ettől függetlenül mi természetesen segítséget nyújtunk ha ilyen történne.

Amennyiben – cégformától függetlenül – Önnél auditra kerül sor, köteles bizonyítani, hogy a használatban lévő szoftvereit jogszerűen szerezte be. Mivel vállalkozásunk minden szükséges dokumentációt biztosít az EU vonatkozó jogszabályait szem előtt tartva, nincs miért aggódnia. Szükség esetén partnerünk segítségét is kérjük olyan esetre, ha az auditornak további kérdése lenne például az első tulajdonos személyét illetőleg.

Amennyiben megválna jelenleg használt szoftvereitől, vegye fel velünk a kapcsolatot és küldje el a termékek listáját, illetve hogy hány darab áll rendelkezésre. Megvizsgáljuk igényét, majd felvesszük a kapcsolatot Önnel a felvásárlás lefolytatásáról.

Kérjük tartsa szem előtt, hogy régebbi Microsoft termékeket (pl. Windows 7, 8.1, Office 2003-2010) ritka esetben, vagy egyáltalán nem fogadunk el figyelembe véve azok életciklusának végét (EOL).